Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2024. őszén aktuális építésügyi jogszabályi változások még nem kerültek átvezetésre a Tervválasztási Segédletben, erre vonatkozóan kérjük türelmüket, valamint azt, hogy adott építésügyi kérdésben a hatályos jogszabályi előírásokat vegyék figyelembe.
A Bölcsőde Mintaterv Katalógus célja, hogy a bölcsődeépítésre, bölcsődei férőhely növelésre vonatkozó pályázatban résztvevő szervezetek és intézmények számára elérhetővé tegyen szakmailag előkészített bölcsőde vázlatterveket (mintaterveket), melyek az adott településen tervezett bölcsődeépítési beruházás során, adaptálási folyamat elvégzése után az alapját képezik az építési engedélyezési-, majd később a kivitelezési dokumentációnak.
A „Tervkereső” oldalon található bölcsőde vázlattervek alapvetően a 2019-ben, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért által kiírt, a Lechner Tudásközpont által lebonyolított „Magyarország bölcsődeépítési programjához kapcsolódó tervezési programok, funkciósémák, és vázlat-, illetve koncepciótervek építészeti ötletpályázat” nyertes pályaműveinek felhasználásával, továbbdolgozásával álltak elő.
Jelen segédlet segítséget kíván nyújtani a pályázó szervezetek és intézmények számára a megfelelő bölcsőde vázlatterv - Bölcsőde Mintaterv Katalógusból történő - kiválasztásához, átgondolandó szempontokkal, weboldal-használati információkkal, a mintatervvel megvalósuló bölcsődeépítési folyamat ismertetésével, felhívva a figyelmet néhány, a megfelelő telek kiválasztásakor fontos információra. A továbbiakban a "Tervkereső" aloldalon található mintatervek jelen segédletben általában "bölcsőde vázlatterv"-ként kerülnek említésre (ld. a segédletek/tervválasztás/A bölcsöde mintaterv kiválasztása 04/4.3. fejezet: Mit tartalmaz egy bölcsöde vázlatterv?).